Alapítás éve: 2020
Hol működtök? A Szentendrei-szigeten, az átadás helye Szigetmonostor
Átadónap: Csütörtök
Hogyan kezdtétek? Hányan, és miért?
Hárman találtuk ki, hogy szervezzünk bevásárlóközösséget, majd szinte azonnal megtaláltuk a negyedik alapító társunkat. Részt vettünk a Nyíregyházi Kosár Közösség képzésén, elkezdtük a szervezést, de épp akkor tört ki a járvány, mikor az első átadónapunkat tartottuk volna. Ezért pár hónapig egy erős marketingkampánnyal biztattuk a környék lakosait, hogy a helyi termelőket válasszák, ez segített, hogy megismerjenek minket. Végül nyáron elindultunk, néhány hónapja pedig még egy szervező tagunk lett. A szokásos átadónapok mellett nyaranta gyümölcsvásárokat is szervezünk.
Célunknak tartjuk egészséges élelemhez juttatni a helyi lakosokat, megtartani, piachoz juttatni a helyi termelőket, helyben tartani a helyi pénzt. Ez sokkal fontosabb, mint amennyire nehéz néha.
Szeretettel várjuk termelők, vásárlók kapcsolódását és a Szatyrot működtető önkéntesek jelentkezését!
Elérhetőségeink:
