Miskolci Zöld Kosár

Alapítás éve: 2014 (elődje a Belvárosi Biovásár 2005-óta)
Hol működtök? Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 20.
Hány szervezőtök van? 3 fő
Hány termelőtök van? Több mint 50 termelő változó jelenléttel
Hány családot láttok el egy héten? 100-120 család vásárol hetente.
Mikor van az átadónapotok? Minden pénteken.

Hogyan kezdtétek? Hányan, és miért?

A csapat már 2004-ben biokóstolós kampánynapokat tartott Miskolc belvárosában, annak érdekében, hogy az ökológiai gazdálkodásnak és a bioélelmiszereknek végre kiépüljön a keresleti oldala Miskolcon is. Kereslet nélkül nem érdemes biogazdálkodásba fogni. Ha pedig kevesen állnak át, marad a környezetterhelő „hagyományos” ipari mezőgazdaság. Ezen akartunk változtatni, úgy is, mint tudatos gazdaság-zöldítők.
2005-től indult a Belvárosi Biovásár mint heti miskolci biopiac a Technika Házánál, teljesen nonprofit szervezésben, önkéntesekkel. Aztán a biopiac szépen bővült. De láttuk, hogy még mindig nem érjük el azokat, akiknek a péntek délelőtti piac nem jó időszak a bevásárlásra. Meglátogattuk a Nyíregyházi Kosárt, és belefogtunk mi is a kosárközösség építésébe, péntek délutáni átadással.
A biopiacon csak biogazdák és biotermékek voltak, aztán a kosarat megnyitottuk a kisléptékű, de vegyszermentes gazdálkodók részére is. Szépen bővült folyamatosan.
A COVID pandémia alatt a Zöld Kosár jelentette a biztonságos és megbízható egészséges élelmiszer ellátást a tudatos miskolci családoknak. A rendszer a gazdáink számára is kedvezőbb lett, mint biopiacozni, ezért kérték, hogy maradjon a kosár a piac helyett is. Kínálatunkat kibővítettük bizományi termelői polcokkal is. Így már a polcokról is lehetett vásárolni, nem csak előrendelni. Ez a mai napig így van.

Melyek a legfontosabb céljaitok?

Miskolci Zöld Kosár Közösség egy tudatos termelői-fogyasztói közösség. Tagjaink elkötelezettek a környezetbarát, fenntartható életmód iránt.

 Közösségünk azért munkálkodik, hogy:

• kisebb környezetterheléssel, egészséges, környezetkímélő, illetve kézműves termékekhez juttassa a miskolci és Miskolc környéki embereket
• bizalmat és emberi kapcsolatokat építsen a termelők és fogyasztók között
• vásárlásaink révén méltányos megélhetést biztosítsunk a térség megbízható termelőinek

Milyen kihívásokkal kell szembenéznetek?

Magasak a fenntartási költségeink, bérelt helyen működünk, és az egészet a befolyó adományokból tartjuk fenn. Jó lenne minél több állandó támogatót az ügy mellé állítani.

Mire van szükségetek?

Arra, hogy a közösségi médiában megjelenő bejegyzéseinkat sokan megosszák, és segítsenek új tagokat toborozni. Folyamatos marketingre, díjmentes hirdetési lehetőségekre a városban és a megyében. Önkénteseket szívesen fogadnánk a közösségi szolgálatra kötelezett fiatalok köréből is.

 Közösségünk azért munkálkodik, hogy:

• kisebb környezetterheléssel, egészséges, környezetkímélő, illetve kézműves termékekhez juttassa a miskolci és Miskolc környéki embereket
• bizalmat és emberi kapcsolatokat építsen a termelők és fogyasztók között• vásárlásaink révén méltányos megélhetést biztosítsunk a térség megbízható termelőinek

Mit üzennétek azoknak, akik bevásárlóközösséget indítanának?

Minden az elhivatott embereken múlik. Egy ilyen közösség megszervezése és fenntartása csak teljes odaadással megy, üzleti alapon enm. Sokkal több a munkaigénye mint azt elsőre gondolnánk. Ha nincs aki kitartóan csinálja, a dolog elsorvad, mi több mint 10 éve csináljuk. Fontos, hogy minél többen tudjanak rólatok, rólunk. A vevőkör megújulásához kell a folyamatos láthatóság.

Szeretettel várjuk termelők, vásárlók kapcsolódását és a Szatyrot működtető önkéntesek jelentkezését!

Elérhetőségeink: