Kovácsolj közösséget képzés 2020.01.25

A No planet B pályázati programban vállalt képzések sorában lassan vége felé járunk. Az élet a bevásárló közösségek alakulásában viszont javában tart. Magunk is tanuljuk a tudás átadás mikéntjét, mert egy olyan területen járunk, ahova a száraz elmélet, vagy épp az érzésből csináljuk nem elegendő kapcsolódási kísérletünkre. Miért  is?

– mert olyan korban élünk, amikor az egyén túlsúlya jelentős. Az egyéni vélemény, az egyéni érdekek, az egyéni világképek és az egyéni élethelyzetek sokfélesége nehezen engedi, hogy közösséget alkossunk, vagy épp csak csoporttá formálódjunk . Nehezen megy.
– mert olyan korban élünk, mikor áldozatot hozni másokért nem divatos, sőt eleve érthetetlen. Miért épp én tegyem? Márpedig ez az ügy sokat kíván másokért hozott áldozatból.

– mert korunkban még nem tudunk a családi, vérségi vonalon hozzánk tartozókon kívül szeretet alapon,egymásért felelősséget vállalva kapcsolódni. A vérségi vonalak még kötnek, kötik a mintázatot, és ha nem abban a formában, akkor hogyan is vállaljunk közösséget egymással? 

Miközben fagyunk meg a közösségi élet hiányától ezért ha tehetjük, keressük a kapcsolódási kísérleteket, ha benne vagyunk, vagy épp szerveznénk egyet, gyakran a kialakult mintázatba gabalyodunk.  

Alakuló közösségeinkben nem szeretjük a vezetőket, nekem “ne mondja meg senki”, és egyben igaz az is, hogy valaki általi megoldásokért kiáltunk.” Valaki mondja meg”, mit kell tenni, mikor jöjjek, mi a dolog?! És én az egyén, majd addig maradok amíg tudok, nem addig amíg a munka tart és nem jövök ha épp nem érek rá. Végtelenségig lehet folytatni ezeket az ellentmondásokat, melyek feloldása csakis magunkban történhet meg. Vagy nem történik meg ( miért pont én!) és közösségeink nem alakulnak, vagy épp szétesnek.

Keressük tehát a siker magját, kutatjuk  elsősorban magunkban, vajon mi a követhető mintázat, amit korunk embere, a megtestesült individualitás, ha elindul okos, fagyos magányában mások felé, már felismerni vélhet magában és működtetni tud bizonyos kapcsolódási minőségeket.
Mostani képzésünkre is ilyen gondolatokból fakadó tanácsokat, példákat és eszközöket vittünk. Tele megélt, átgondolt élethelyzettel, mely Nyíregyházán működik, vagy épp dolgozunk rajta, hogy jobban működjön, de ugyanakkor semmi konkrét recept szerűséggel, mert ha az volna is, azt a ma embere lényéből fakadóan nem szívesen használná. Örömmel fogadná, majd egyszerhasználatosan kidobná, ez itt nálunk nem működik. Nem is-valljuk mi is, mert az igazi jó válasz a bensőnkből fakadó, azt minden egyén és az általuk alakult csoport maga dolgozhatja ki.

Most, a közel egy éve zajló képzési munkánk, egy időre mindenképp formát vált, és az eddigi elért eredményekből kívánunk továbblépni, a hazai bevásárló közösségek alakulását segítő programunkban, az Egy lépés nevű kampány által. Mivel képzéseink kapcsán már úgyis csak magunkat tudnánk ismételni, ezért nem szaporítjuk tovább a szót….mert előbb- utóbb végül mégis mindent meg kell tenni. Tehát lépjünk egyet a szerveződések folyamatában!

A cselekedni kívánóknak bővebben itt olvasható a felhívás. https://kosarkozosseg.hu/egy-lepes-kampany/