Alakulásunk: 2011-ben kezdett szerveződni a bevásárló közösség, a Zöldernyő projektben, a Mozgalom az Átalakuló Közösségekért programon belül. Ennek eredményeként 2013-2018 között működött a bevásárló közösség. 2020-ban újra szerettünk volna a működést indítani, ezért néhányan elmentünk a Nyíregyházi Kosár Közösség képviselői által tartott képzésére, és ennek hatására kezdtünk el újraszerveződni, ez a folyamat kb.egy évig tartott. Indulásként a helyi Waldorf óvodában és iskolában találtunk helyet, egy kis“inkubációs térben” , ahol a gyakorlatban tudtunk újraindulni sokat gyakorolni, tapasztalni. Eközben újabb csatlakozók hatására egy átadóhely felajánlásnak köszönhetően 2022 őszén beköltözhettünk az új, nagyobb helyünkre, ahol már az egész városból tudjuk fogadni a vásárlókat.
Célunk: segíteni a helyi termelőket, ezáltal a helyi gazdaságot erejét növelni az ehhez kapcsolódó szemléletformálással. Ezáltal az emberek is egészséges élelmiszerhez juthatnak, és persze mindehhez egy jó közösségben egy jó célért tudunk együtt tevékenykedni.
Szeretettel várjuk termelők, vásárlók kapcsolódását és a Szatyrot működtető önkéntesek jelentkezését!
Elérhetőségeink:

