Bevásárló közösség

A bevásárló közösségek helyi termékek forgalmazására jönnek létre szerte az országban. Ha szeretnél kapcsolódni egy ilyen közösséghez, vagy szívesen részt vennél egynek az alapításában, akkor jó helyen jársz.

Célunk a helyi gazdaság élénkítése, a helyi megélhetés segítése a pénz helyben tartása által, valamint a helyi élelmiszer termelés és fogyasztás erősítése. Ezen a honlapon az elinduláshoz, a helyi kosár közösségek létrehozásához, valamint a közösen építendő partnerséghez találsz segítséget és háttér anyagokat.

Bevásárló közösségek Magyarországon

keresd meg a hozzád legközelebbit!

8. kerület Budapest Békéscsaba Dunaújváros Győr Gödöllő Kaposvár Kecskemét Nyíregyháza Pécs Szigetmonostor Szolnok Tata Tatabánya

Keresd meg azt ami hozzád közel van és csatlakozz! Termelőként, vevőként vagy önkéntesként segítsd a helyi közösség életét, és részesülj mindabból a jóból, ami egy ilyen közösségben megtörténik!

Pécsi Kosár Közösség

Egyikünk korábban a helyi termelői piac szervezői között volt, és fontosnak tartotta a REL fejlesztéseket. A Kosárközösségek indítása képzésre 2 másik lelkes alapítóval együtt mentünk el. A képzés után helyi beszélgetéssorozatot indítottunk, amelyeken rengeteg érdeklődő jelent meg. A 2020-as covid járvány kitörésekor a már működő fb csoportunkba folyamatosan tettük ki a termelői házhozszállítási lehetőségeket, így már indulás előtt lett egy vásárlói közösség. 2020 július 3-án a korlátozások feloldása után tudtuk megtartani az első átadónapunkat…
Tovább olvasom >>

Nyíregyházi Kosár Közösség

2012-ben un. Kulturális Kreatív beszélgetéseket szerveztünk. A beszélgetések során fordult a figyelmünk az élelmiszer önrendelkezés felé, mert a 2008-as gazdasági válság utáni élethelyzetekre kerestünk a megoldást. 2013 tavaszára kialakult a csapatban, hogy egy bevásárló közösség indításával kezdjük feldolgozni ezt a témát. Egy kb 25 fős szervezői kör alakult, akik 2013 májusára megszervezték a közösség indítását. Azóta minden héten van átadási nap.
Tovább olvasom >>

Somogyi Kosár

Hárman-négyen kezdtünk, mindannyiunknak valahogy az egyéni útja is a bevásárlóközösséghez vezetett, de persze a Nyíregyházi Kosár Közösség képzése is erre vitt minket – bár arra már azért ment el az egyik tagunk még 2019-ben, mert azt kereste, hogyan lehet valami hasonlót létrehozni. Később csatlakoztak hozzánk hasonló értékrendű emberek. Az volt az indíttatásunk, hogy alternatív lehetőséget biztosítsunk az élelmiszerbiztonság megteremtésére, a helyi és egészséges termékek terjesztésére. “Nálam a zöld vonal is elég erőteljes, szeretném mindezt akár globális szintre is kiterjeszteni, hogy ne zsákmányoljuk ki ilyen szinten a természetet és az embert, ahogy most.” (Viki) A tagjaink között van, akit a “zöld…
Tovább olvasom >>

Vörösbegy Fogyasztói Szövetség

Azért kezdtük el, mert azt gondoljuk, hogy a szolidáris gazdasági ökoszisztémának szüksége van egy erős élelmiszer hálózatra. Nagyjából tízen voltunk az elején. Azt éreztük, hogy a termelők és köztünk van egy társadalmi szakadék, és azt úgy akartuk áthidalni, hogy egy gazdasági együttműködésben közösen dolgozunk. Szeretnénk, ha ez a gazdasági együttműködés később egy politikai együttműködéssé is válna.
Tovább olvasom >>

Dombvidék Kosár Közösség

Két tagunk részt vett a Nyíregyházi Kosárközösség képzésén, és elhatározták, hogy ezt Gödöllőn is létre kéne hozni. Lett egy találkozó, ahova eljöttek azok, akiket ez érdekelt, köztünk ketten a jelenlegi termelőink közül is, és elhatároztuk, hogy belevágunk. 
Tovább olvasom >>

Kisalföldi Kosár

A Szigetközi Szatyor Alapítványtól Balogh Zoltán, a Sudár Gyógynövény Birtoktól Boros Erzsébet és harmadikként Stefanics-Belső Ancsa vettek részt a Nyíregyházi Kosár Közösség által szervezett első kosár közösség találkozón. Ezután egy győri kávézóba hirdettek nyílt eseményt ( 2020 elején ), ahol termelőket és önkénteseket toboroztak. A cél a helyi termelők összefogása volt, hogy együtt nagyobb hatékonysággal tudják elérni és megszólítani a vásárlókat, hogy helyben termelt élelmiszert válasszanak a multi kínálata helyett és a lokális gazdaság ezzel erősödjön.
Tovább olvasom >>

Duna Kosár

Az első kezdeményezője a dunaújvárosi Waldorf-óvoda pedagógusa volt, ő hozta folyamatosan a hírt, a benyomásokat a közösségnek arról, hogy a helyi termelés, a helyi termékek mennyire fontosak. Nagyon gyorsan követőkre talált (termelők, önkéntesek és vásárlók), és velük együtt alapították meg a kosárközösséget. Idővel szépen, lassan mások is mellé álltak, majd a Waldorf-közösség adott helyet a Nyíregyházi Kosár Közösség egy előadásának, amely nagy lökést adott számunkra, hogy tényleg elkezdjük. Az első átadónapoknak a Waldorf-óvoda adott helyet, a vevők is ebből a közösségből jöttek. Eleinte zárt csoportot alkottunk, nem is igazán hirdettük magunkat, de elkezdtek hozzánk mások is kapcsolódni. Ekkor tértünk át…
Tovább olvasom >>

Kecskeméti Szatyor

Még 2011-ben kezdett szerveződni a bevásárlóközösség, a Zöldernyő projekten belül, a MÁK-kal párhuzamosan (Mozgalom az Étalakuló Közösségekért). 2020-21-ben néhányan elmentünk a Nyíregyházi Kosár Közösség képzésére, elkezdtük újraszerveződni, ez nagyjából egy évig tartott. A helyi Waldorf óvodában és iskolában találtunk végül helyet, így egy kicsit “inkubációs helyzetben” vagyunk, amiből sokat lehet tanulni. Közben néhányan még csatlakoztak hozzánk.
Tovább olvasom >>

Körös Kosár

Egyesületünk több, mint 10 éve működtet termelői piacot Ligeti Vásár – Körösvölgyi termelők és kézművesek vására néven és ezt szerettük volna tovább fejleszteni.
Tovább olvasom >>

Szolnoki Kosár Közösség

Az első alapító, Kriszta, a környezeti- és klímaválság megoldásait kereste, miután külföldről visszatért szülővárosába, Szolnokra. Hamarosan eljutott hozzá a Nyíregyházi Kosár Közösség képzésének híre, és egy helyi Kosár megvalósításához keresett társakat számos hirdetésben. Több találkozó is létrejött. A járvány kitörésekor egy helyi uborkatermelőnek segítettünk eladni a termékeit, így alakult ki a csapat. Ezután elkezdtek kapcsolódni hozzánk más termelők is.
Tovább olvasom >>

Sziget Kosara

Hárman találtuk ki, hogy szervezzünk bevásárlóközösséget, majd szinte azonnal megtaláltuk a negyedik alapító társunkat. Részt vettünk a Nyíregyházi Kosár Közösség képzésén, elkezdtük a szervezést, de épp akkor tört ki a járvány, mikor az első átadónapunkat tartottuk volna, Ezért pár hónapig egy erős marketingkampánnyal biztattuk a környék lakosait, hogy a helyi termelőket válasszák, ez segített, hogy megismerjenek minket. Végül nyáron elindultunk, néhány hónapja pedig még egy szervező tagunk lett. A szokásos átadónapok mellett nyaranta gyümölcsvásárokat is szervezünk.
Tovább olvasom >>

Gerecse Szatyor Közösség

Ketten kezdték el, ők a tatai Forrás Bevásárlóközösségből váltak ki, mert más alapokon működő bevásárlóközösséget szerettek volna kialakítani. Később egyikük kivált, de jött helyette egy másik szervező.
Tovább olvasom >>

Hírek, események